A plébánia története

Anonymus szerint a honfoglaló magyarok Árpád megbízásából innen, Paztuch környékéről indultak Nógrád és Gömör népének meghódítására. A XI-XII. században királyi birtok volt, 1290 körül vásártartási joggal rendelkezett. Tari Lőrinc nevű földesurának kérésére Zsigmond király 1407. évi kiváltságlevelében felruházta mindazon jogokkal és kiváltságokkal, melyeket a budai polgárok élveztek. Eszerint az itt lakó népeket sem egyházi, sem polgári bíróság meg nem ítélheti, mielőtt ügyét a helybeli bíró és esküdt meg nem vizsgálta volna. Az így várossá lett település lakóit az uralkodók 1475-ben, majd 1494-ben is megerősítették kiváltságaik élvezetében. Pásztó a középkorban Heves megye egyik legnépesebb városa lett. Mohács időszakában nevezetes iskolája volt, Mihály mester tanított benne.

A XVI. században a város felett kővár állott, földsáncokkal, palánkból, fagerendákból készített bástyákkal. Az 1546. évi országgyűlés úgy rendelkezett, hogy ezt meg kell erősíteni, vagy ha szükséges, le kell rontani. Ennek az utóbbi intézkedésnek szüksége 1551-ben be is következett, amikor a törökök elől visszavonuló hadak a várost felgyújtották, a város nagy részét felperzselték. A török hódoltság idején a népesség erősen megfogyatkozott, egy része a Zagyván túlra, a Pusztatemplomnak nevezett domb környékére telepedett át. A török távozása után, 1699-ben, Lipót király a polgárokat megerősítette régi kiváltságaik birtokában, ezek 1702-ben kifizették a 2000 Ft. összegű fegyverváltságot, királyi városnak tartották magukat, földjeiket, szőlőiket szabadon adták vették, de a földesúri hatalom alól nem tudtak szabadulni. Hiába fordultak az országgyűléshez, ez és a vármegye a földesúri jogokat érvényben levőknek nyilvánította. A jogaikért folytatott hosszú pereskedés és küzdelem adósságokba döntötte őket, 1718-ban kénytelenek voltak lemondani 1702 óta bírt függetlenségükről, alávetették magukat földesuraiknak.

1190-ben III. Béla király megalapította a pásztói cisztercita apátságot, melynek elődje az újabb kutatások szerint bencés apátság lehetett az 1130-as években. Az apátságnak kegyúri jogait 1265-ben István ifjabb király a Rátót nembeli Domokos mester fiára és családjára ruházta. Később a Tari család lett a földbirtokos és kegyúr. Röviddel Mohács után a cisztercita rendtagok a török elől az ausztriai heilegenkreuzi kolostorba menekültek, itt halt meg az utolsó apát Lukács, 1568-ban. Az apátság birtokait a XVI. század második felében az egri püspökség használta, az 1600-as évek elejétől pedig a király ún. kommendátorokat, világi papokat nevezett ki pásztói apáttá. A birtok használatát élvező kommendátor köteles volt az apátság templomában papot tartani, ha ez a török torkában lehetséges volt. Ilyen kommendátor volt 1610 körül Detre János egri kanonok, majd Sembery István nyitrai kanonok, 1665-től Kada István, aki a birtokjogok tisztázatlansága miatt a pásztói plébánost eltávolította.

Az utolsó kommendátor 1695-től 1702-ig Zolnay András nagyzellői plébános lett, akit Lipót király az idegenek által elfoglalt apátsági birtokok visszaszerzésével bízott meg. Zolnay tanúkihallgatások útján igyekezett megállapítani a birtokrész sorsát. Ilyen volt Pásztón a Monostor-malom, Képosztás-malom, apátsági ház, földek, rétek, szőlők. Ebbéli tevékenysége során összeütközésbe került a Fáy családdal, Fenessy egri püspökkel, erőszakos birtokfoglalás, hatalmaskodás vádjával illették. Ezért békés úton, pénzért szerette volna visszaváltani a birtokrészeket, de pénze nem volt, támogatásért a wellehradi – morvaországi – cisztercita kolostorhoz fordult, ennek szerzeteseit akarta a pásztói puszta kolostorba telepíteni. 1698-ban közölte a wellehradi apáttal, hogy belép a rend ottani konventjébe, ha a pásztói apátság a kezén marad, s néhány wellehradi rendtagot átköltöztetnek ide. Kasperek ottani apát tehát felvette őt a novíciusok közé, az esztergomi érseket is felkérték az ügy támogatására, minek folytán 1699-ben egy wellehradi rendtag megjelent Pásztón, 1702-ben pedig Lipót király az akkor elhalt Zolnay utódjaként Nezorin Flórián wellehradi apátot nevezte ki pásztói apáttá azzal a meghagyással, hogy szerezze vissza a pásztói apátság birtokait, s a puszta kolostort wellehradi rendtagokkal népesítse be. De egyik terv sem valósult meg teljes mértékben, a pásztói apátsági birtok továbbra sem jövedelmezett kellően, konventet, noviciátust itt létrehozni nem lehetett, s amikor Nezorin 1722-ben meghalt, a király a hasonlóan vékony jövedelmű pilisi cisztercita apátságot is egyesítette a wellehradi-pásztói apátsággal. Pásztón az újjáépített rendházban rendszerint csak három rendtag élt. 1784-ben II. József eltörölte a wellehradi apátságot, 1787-ben pedig a pásztói-pilisi apátságot is. A birtok a vallásalap kezelésébe került. 1802-ben Ferenc király visszaállította a cisztercita rendet, az apátság visszakapta pásztói birtokait. Pásztót 1814-ben egyesítették Zirccel, majd 1878-ban a szentgotthárdi apátságot is, mint negyediket idecsatolták.

A Szent Lőrincről nevezett plébániatemplomot első ízben az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék említi, papjai ekkor Domonkos és Lajos, akik 1333-ban 50, a következő évben 70 garas pápai tizedet fizettek. 1421-ben a templomot renováltató Benke Gábor plébánosnak, 1459-ből István plébánosnak, Bertalan alteristának, György és Pál káplánoknak nevét ismerjük. 1617-ben Bellay János, 1668-ban Pásztohy György, 1691-ben Csapi Benedek, 1693-ban Jászberényi István Pál, 1694-től a fentebb említett Zolnay András kommendátor apát, majd ennek helyettesei, Nagy András és Terennei Márton voltak a pásztói plébánosok.Az anyakönyvek 1693. évvel kezdődnek.

A plébánia életéről Zolnay időszakától kezdve maradtak fenn figyelmet érdemlő feljegyzések. 1693-ban Zolnay így írFenessy egri püspöknek: „Plébánost hoztam be és aztat tülem függni kivánom … Azhol az Apáturak resideálnak, a plébánosok és hivek fölött püspöki jurisdictioval élhetnek.” Fenessy tiltakozik a püspöki joghatóság csorbítása ellen, el akarja távolítani a kommendátor által behelyezett plébánost, mire a pásztói elöljárók 1694-ben így könyörögnek: „Mostani Plebanos Urunkot tavali esztendőben hozták be… Méltóztassék tavali Plebanus Urunkot mi köztünk meg hagyni. Ha őkegyelme mitőlünk el megy, másunnan Plebanus nem rendeltetik, pap nélkül lészen szegény várasunk népe, mivel Apátúr Uramot Plebanusunknak ismérni nem akarjuk.”

Zolnay ekkor így érvel a régi apátsági tulajdon érdekében: „Gyöngyösi Plebanus Uramot híttam, hogy az plebaniabéli templomot eljönne megnézni. Feltalállya az Apátur Czimerét az Sanctuariumnak boltozattyán középen kőbül kifaragva. Az nagyoltár előtt pedig az kősír felett Czimerével együtt az Epitaphiumját (sírfeliratát). Az Czinterem ajtaja felett is hasonló van.” Fenessy 1696 április 10-én ezeket írja Zolnaynak : „Én ugyan azon lészek, hogy Pásztóra Plebanost rendellyek, de hogy kegyelmedtől mint oda való apáturtól függjön, lehetetlen, hogy azt meg engedgyem, mivel sokkal előbbeni a Pászti Plebanosságh az ott való Apáturaságnál, melly 1190-dik esztendőben fundáltatott és a memoria hominum (emberemlékezet óta) a Pászti Plebánosok nem az oda való Apáturaktól, hanem az Egri Püspöktől dependeáltanak (függtek)…Az házat, malmot, kertet, mellyekből az előbbeni Pászti Plebanosok subsistáltak (éltek), bocsássa vissza”. Ezt kívánták a hívek is: „A klastrom mellett való Monostor-malmot, házat, kertet, templomhoz való földeket mindig a Plebanosok és nem az Apáturak bírták. Szegény plebanosunknak sem alkalmatos helye, sem elégséges jövedelme mind ez ideig nem lehetett, mert Zolnay András Apátur ezeket elfoglalta… Az Szent Lőrincz (templomhoz) és Plebaniához való malmot most is Apátur Uram csak maga használja, Plebanus Uramnak semmit sem adván jövedelmébül sem az Templom épületire, melly olly rongyos, hogy esős üdőben nem tud az ember hol le ülni …Kérjük, az Szentnek tisztességére és Temploma meg ruházására méltóztatna az mostani Pászti Dézsmát idő engedni”.

Az 1720-as évek elején készült plébánia összeírás három templomot sorol fel Pásztón: 1. a Szent Lőrinc plébániatemplom, 2. a Szentlélek kápolna, 3. a cisztercita apátsági templom.

A plébániatemplom helyén már a XIII. századot megelőzően állhatott egy román stílusban épült kápolna. E tényt a mai torony déli támpillére és a templom déli falában levő kis ablak igazolja. E kápolnát a XIV. sz. elején szélességében és hosszúságában megnagyobbították, hozzáépítették a mai, alacsony bordázott, keresztboltozatos toronyalját. A XV. sz. elején újabb, nagyméretű bővítés következett be, oldalkápolnát építettek hozzá. A török hódoltság idejét erősen megsínylette a templom. 1723-ban Bakabányai plébános a saját és hívei költségén a régi tornyot – az alsó középkori részének kivételével – lebontatta, és a mait emeltette hozzá, kijavítatta a falakat és boltozatot. Az 1734. évi renoválás során új szentélyt építettek hozzá. 1763-ban, majd 1786-88-ban megint bővítették, felépítették az immár harmadik szentélyt és a barokk belsőt. Az 1836 aug. 13.-i nagy tűzvész során megégett a templom tetőzete, utána a váci ácsmester, majd 1852-53-ban Krefli Mátyás egri kőműves renoválta. Fedélzetét 1863 szept. 1.-én újabb tűzvész rongálta meg. A templom keletelt. A homlokzati torony a hajófal elé ugrik, alaprajzilag a templom tengelyétõl dél felé tolódott. Alsó két szintje középkori, nyers kõfalazatú. Két sarkán egy-egy támpillér, köztük félköríves, pálcatagos, kõkeretû bejárat helyezkedik el. A déli oldalhoz kis lépcsõtorony épült, a második szint fülkéiben román szobrok állnak. A torony harmadik és negyedik szintje barokk, párkányokkal tagolt, megtört vonalú toronysisak fedi. A hajó déli oldalán, a toronyhoz közel, két magas támpillér, köztük kisméretû, félköríves román ablak, felettük két, XVIII. századi ablak látható. A hajófal közepén gótikus, nyitott elõcsarnok áll, ehhez épült kelet felõl az oldalkápolna. Szentélye a nyolcszög két oldalával zárul, a harmadik oldal a hajófal felé törik. A négy támpillér között mérmûvekkel ellátott, nagy, csúcsíves ablakok nyílnak. Az északi hajófalat különbözõ méretû támpillérek támasztják. A szentély a hajótól keskenyebb, egyenes záródású, a sarkok le vannak kerekítve. Északi falához két helyiségbõl álló sekrestye kapcsolódik. Ezen az oldalon volt a XV. századi sekrestye is, melynek alapfalai a helyreállításkor kerültek elõ. Közvetlenül mellette állt a hatszögletû, XIII. századi temetõkápolna. Alsó szintje csontház volt, ennek eredeti falai a boltváll feletti részig megmaradtak. Az alsó szinten kõtár, a helyreállított kápolnában egyháztörténeti gyûjtemény van elhelyezve. A toronycsarnokban megmaradt a középkori kõbordás keresztboltozat. Innan a barokk karzat alatt lehet bejutni a négyboltszakaszos hajóba. Ezt a szentéllyel együtt csehsüvegboltozat fedi. Az elõcsarnokból az oldalkápolnába gótikus ajtó vezet. Az oldalkápolna belsõ terét kõbordás keresztboltozat fedi- A templomhajótól elválasztó falat a XVIII. századbana pillérek között áttörték, a helyreállításkor ezt a szakaszt visszafalazták. Déli falában pálcatagos keretû, kívül leveles rozettákkal díszített, kettõs ülõfülke látható.

A Szentlélek kápolna 1444 körül még a városon kívül feküdt, temetővel körülvéve, ekkor oltárjavadalmas papját: Bertalant említik. A XV. sz.-ban átépítették. Egyhajós, keletelt templom, elõreugró homlokzati toronnyal. A torony barokk megjelenésû, lizénák, párkányok és faltükrök tagolják, hajlottívû sisak fedi. A fõhomlokzat sarkain, lábazaton háromnegyed oszlopok helyezkednek el. A szentély a hajótól keskenyebb, nyolcszöges záródású, sarkain egy-egy támpillérrel. Sekrestyéje az északi oldalon van. A kétszakaszos hajót és a toronycsarnokot csehsüvegboltozat fedi, a szentély fiókos keresztboltozatú. Ennek déli falában két csúcsíves ablak, a sekrestye felé gótikus ajtó helyezkedik el. Gótikus a toronycsarnokból a karzat alá vezetõ ajtó is. 1733 körül falai jók, de oltára, felszerelése nincs. Az 1746. évi egyházlátogatás idején a tulajdonát képező, és körülötte elterülő un.: Szentlélek földeket taksás jobbágyoknak szokták kiadni használatra, egynek-egynek 2 Ft.-os taksájából és robotjából biztosították a kápolna karbantartását. 1765 körül helyreállították, hajóval bővítették, de tornya 1811 körül még nem volt. A tornyot Rábl Károly gyöngyösi építész toldotta hozzá 1817-ben. Az átépített gótikus kápolna műemlék.

A plébániaház 1733 körül kétszintes épület, földszintje kőből, emelete fából épült. Az 1746. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv két plébániaházat említ: az egyik 1745-ben újonnan épült, a másik a régi ekkor már összedőlőben volt. A barokk plébániaház műemlék jellegű.

Az 1715-17-ben épített cisztercita kolostor barokk, műemlék. Ma múzeum, és napközi otthon. Udvarán a XII. sz. elején épült régebbi kolostor és templom romjai vannak.

2001-ben, dr. Varga Lajos idejében létesült a Kórház kápolna, melynek titulusa Szent Kereszt feltalálása. A berendezési tárgyak Kummel Gizella tervei alapján készültek.